 Kezdőlap
A lovak jellegzetességeinek kialakulásában elsősorban egykori életterük, a végtelen sztyeppe volt nagy hatással. Csupán az éber, fürge, a menekülésre mindig készen álló lovak maradtak életben. A biztonságot a ménes jelentette. A lovak közösségét egy vezércsődör irányítja, amelynek keményen meg kellett küzdenie a riválisaival ezért az előkelő helyért. Veszély esetén, például egy ragadozó felbukkanásakor, az állatok kör alakban húzódnak össze úgy, hogy a legerősebb felnőtt példányok erős hátsó lábukkal fordulnak a támadó felé. Ha azonban sikerül időben észrevenniük a veszélyt, akkor a ménes villámgyorsan elvágtat.
A mai lovak életét alapvetően az ember határozza ugyan meg, de a megfelelő rangsor kialakítása a legkisebb ménesben is nagyon fontos dolog. A csődöröket általában nem is tartják a többi állattal, hisz azok a szabad életükben is a ménestől különválva, külön ménest alkotva élnek.
A kancák és a fiatalabb állatok között a rangsor hamarosan kialakul. A hatalmi harcok ritkán járnak komolyabb sérülésekkel, de azért a harapásoknak, rúgásoknak gyakran igen hosszú ideig nyoma marad az állaton. A lovak az embert társként (alá, mellé, fölérendelt), vagy ellenségként kezelik. A társi viszonyt szeretettel és gondoskodással, az ellenséget a durva bánásmóddal érjük el. Ha viszont nem bánunk szigorúan vele, akkor alárendeltek leszünk, és ne csodálkozzunk, ha pár harapást kaphatunk.
Ha egy lovat szeretnénk tartani, sohase feledjük, hogy a lovak veleszületett tulajdonsága a csapatszellem, mindig szükségük van egy társra. Szükség esetén egy kecske, vagy egy szamár is megteszi, de még egy macska is többet ér a semminél.
A lovak evolúciója
Jellemző az ember és a lovak kapcsolatára, hogy ezen emlősnek a legjobban felderített az evolúciós fejlődése. Körülbelül 60 millió évet vett igénybe ez a folyamat, és mind Európában mind pedig Amerikában ment végbe. Elsődlegesen három jelet kell figyelnünk:
- a testnagyság növekedését,
- az ujjak számának csökkenését - az ujjhegyen járás megjelenését,
- lombevésről a fűevésre való áttérést - a fogazat átalakulását.
A legősibb "lovacska" a Phenacodus nevű, róka nagyságú, fogazatában és öt ujjú lábában ragadozókra emlékeztető - ám ujjai végén apró patácskákat viselő állatka. 
Az eocénban követte őt a mellső lábán négy, hátsón öt ujjú, 20-25 cm marmagasságú Eohippus (Amerikában), illetve Hyracotherium (Európában). Ez után jött el a Mesohyppus, illetve a Miohippus ideje (oligocén, kb. 35 millió évvel ezelőtt). Nekik már minden lábukon három-három ujj volt, és fogazatuk is erősen átalakult, növényevő jeleket mutatva. Ezekig a 60 cm marmagasságú állatokig a fejlődés az amerikai kontinensen zajlott. Ez után azonban több új faj is megjelent, így Európában is elindult a lánc, azonban ezek holtvágánynak bizonyultak, és a tényleges fejlődés továbbra is Amerikában maradt: A miocénban alakult ki a Parahippus, majd a Merychippus. Itt már teljesen áttértek a fűevésre, a fogak innentől alig fejlődnek, a marmagasság már egy méter körül jár, és ugyan megmaradt a három ujj, de járásra már csak a középsőt használták. A következő lépésben azonban már ez is eltűnt, megjelent az első egyujjas ló, a Pliohippus. Az arci bemélyedések, és az erősen hajlott felső zápfogak eltűnésével aztán megjelentek a mai lovak, akik az Equus névre hallgatnak. Ezek aztán négy alnemre bomlottak: Equus (valódi lovak), Asinus (szamarak), Hemionus (félszamarak), Hippotigris (zebrák).
A háziló (Equus caballus) fejlődése már gyorsabban nyomon követhető. A jégkorszak után egy vadlófaj maradt csak életben (Equus ferus Boddaert). Ez három alfajra osztható, a tarpánra, a Przevalski-lóra (más nevén taki), és a nyugat-európai vadlóra. Ezek közül a taki még létezik. Ezt a fajt 1879-ben nevezték el, egy orosz expedíció vezetőjéről przevalszki vadlónak. Elterjedt volt akkoriban ¬zsiában, valamint Európa számos vidékén, az 1950-es évekre azonban szinte teljesen eltűnt, legfeljebb Mongóliában lehetne fellelni még néhány példányt. Az állatfaj azonban nem halt ki, ugyanis Hamburgban a Hagenbeck állatkertben már a századforduló után elkezdték tenyészteni (törzskönyvezésüket a prágai állatkertben végzik), és számos más állatkertbe is eljutottak. Alkatilag egy zömök pónira hasonlítanak (120-140 cm marmagasság), testük sárgásbarna színű, néha vöröses. Jellegzetességük a háton végigfutó sötét csík (hátszíj).
Ma pedig a házilónál tartunk, aminek rendszertani besorolása:
Törzs: Gerincesek
Altörzs: Magzatburkosok
Osztály: Emlősök
Alosztály: Méhlepényes emlősök
Rend: Páratlan ujjú patások
Alrend: Lóalakúak
Család: Lófélék
Subgenus: Lovak
Przevalszki ló
Háziló
Subgenus: Szamarak
Núbiai vadszamár
Szomáliai vadszamár
Házi vadszamár
Subgenus: Félszamarak
Onager - Irán
Kulán - Türkmenisztán
Dszigettáj - Mongólia
Kiang - Tibet
Subgenus: Zebrák
Alföldi zebra
Hegyi zebra
Subgenus: Grévy zebra
Grévy zebra
A lovunk tartása
A lótartás nem kis felelősség. Alaposan át kell gondolni, hogy milyen fajtájú, és milyen képességekkel rendelkező ló lesz számunkra a legmegfelelőbb. Lehetőleg kancát, vagy heréltet válasszunk, ha tenyésztésbe akarunk fogni, azt csak kellő tapasztalat megszerzése után tegyük.
Ha lovakat akarunk tartani azt többféleképpen is megtehetjük. Például bérelhetünk egy boxot egy telepen, így nem ránk hárul a gondozás amúgy hálás feladata, és szinte csak akkor látjuk, ha lovagolni akarunk rajta. A másik megoldás ha otthon, mellettünk alakítunk ki helyet neki, így sokkal többet törődhetünk vele, családtag lesz, amit nagyon meg tud hálálni, arról nem is szólva, hogy milyen jó is nézni az abrakot elégedetten ropogtató lovunkat, tudva, hogy hálás nekünk a gondoskodásért.
A Ló, mint hobbyállat
Sokan szeretik a lovakat, és a lovaglást. Ez a sport nagyon népszerű világszerte, hazánkban is. Sajnos elég költséges dolog a lótartás, de ha az ember elmegy egy lovardába, olcsóbban meg lehet úszni, és szerez magának pár kellemes órát. Manapság a diákok azt is meg tudják oldani, hogy nyáron egy közeli lovardában dolgoznak, cserébe télen lovagolhatnak. Ez a megoldás a nyári unalom ellen is jó, sőt pénzt is lehet vele keresni. Én ezt tudom minden lószerető diáknak ajánlani!
 
 
A FEHÉR LÓ
2003.04.30. 00:25
Egyszer egy álommal a "fentiek" megmutatták, reprezentálták, hogy milyen is az a mi sokat emlegetett szabadságunk.
Egy nagy lóistállóban voltam, ahol mindenféle színű lovak voltak boxokban elkerítve - mindenféle színű lovak - fehér lovon kívül - már amilyen színűek lehetnek egyáltalán a lovak. A boxok nem voltak bezárva, így a lovak az istállón belül mozoghattak, helyet változtattak, ácsorogtak - mikor mit.
Egyszer csak nagy zűrzavar támadt, egy ló megvadult, össze-vissza rohangált nagy őrülten, és eltűnt. Nem mondhatom hogy kiszaladt, hisz az istálló csukva volt. Mi néhányan mégis kiballagtunk egy nagy, hatalmas füves rétre a lovat keresni. Ez a hatalmas füves rét körül volt kerítve kőfallal. Én a fal mentén ácsorogtam, vártam hátha felbukkan a ló. És fel is bukkant. Jó messziről száguldott, rohant nyílegyenesen nekem, és akkor láttam - ni, hát ez egy fehér ló! Egy nagyon szép fehér ló. És bár az istállóban nem volt fehér ló, az eltűnt ló sem fehér volt - ez most fehér volt, és mégis az eltűnt ló volt.... Büszkén, magabiztosan rohamosan közeledett felém, én csak ámultam, bámultam, egy csöppet sem féltem, és nem akartam félremenni az útból. Oda is ért, és áthaladt rajtam is, a kőfalon is úgy, mintha ott sem lettünk volna - sem én, sem a kőfal. Ahogy a ló áthaladt a falon, a fal abban a pillanatban már tényleg nem is volt ott. Nem tűnt el, csak nem volt ott - nem volt sehol. Meg istálló sem volt már, sőt még ló sem, sem ilyen, sem olyan színű, a fehér sem - csak én álltam ott egyedül, egy valami nagy, határtalan világban, és határtalan boldogságban - sehol semmi gát, semmi felesleges dolog, amely akadályozna engem a szabadságban....
Ez az álom azóta is sokszor eszembe jut, de nem a vége, hanem az az ácsorgás ott a falnál, és látom a felém rohanó fehér lovat, és várom hogy áthaladjon a kőfalon..... Mert hogy át tud haladni rajta, arról már egyszer meggyőződtem - akkor ott, álmomban....
Nemes Nagy Ágnes :
A lovak és az angyalok |
|
|
|
Jönnek
Isten hozott, szép angyalok.
Elvermelt almát adhatok.
Ki küldött vajon vigaszul?
Itt egy jonatán, egy batul.
Féltem nagyon, hogy a szemöldök-
fában homlokkal összetörtök,
és tört angyalt hogy ápolok?
Be szerencsével jártatok!
Mint a petróleum-lángot, kicsinyre
húztátok angyalságotok.
Mennek
Elõször fölkelt Áriel,
aki a karban énekel.
Azután fölkelt Rafael.
– Ne menj még, kérlek. -- Menni kell.
Az ifjúságtól, lustaságtól
hullámos-léptû, lassu Gábor
indult aztán. – Ne menj. – Az arca
pelyhes volt, mint a fûzfabarka.
Utolsónak maradt Mihály.
Vasderes-színû tüske-hajjal,
mint az apák, ez olyan angyal.
– A csuhád csücskét megfogom,
az alma kásás volt, tudom,
de nincs más, nincs más, nincs – megállj!
És mégiscsak elment Mihály.
Út
Patkolj nekem lovat, kovács,
hadd vigyen egyszer már haza.
Jó ez a szódás paripa.
A cukrászboltnál majd megállunk,
ott utoljára még benézek,
akár egy alkony ablakán;
hogy villognak a sütemények,
a sok mennyei marcipán --
és aztán minden színtelen.
És nem lát minket senkisem.
A ló dobog csak, tompa dobja,
mintha egy szív ver, távolodva.
És lassan úsztatunk tovább,
valami víz, valami fák,
valami lombos némaság,
talán valami suhogó,
lomb-kupolák alatt futó,
talán folyó a rengetegben --
de nem tudom -- minden nevetlen --
lehajlok. Ne érjen az ág.
Átölelem a ló nyakát.
A lovak és az angyalok
Mert végül semmisem marad,
csak az angyalok s a lovak.
Csak állnak lent az udvaron,
az angyalok meg a szobámban;
csellengnek néha szinte százan –
egy lény mit is tesz önmagában?
Feldobrokol, s ismét megáll,
vagy szárnyát csattogtatja olykor,
mint egy szellõzködõ madár. Csak állnak és nincs semmi más,
csak látvány és csak látomás,
csak láb, csak szárny – az út, az ég,
bennük lakik a messzeség – oly távol vannak, oly közel.
Talán õk már
nem hagynak el. |
 
Üdv: Bátorka
Jó lónevelést! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Kezdőlap 
Az ezüst érem)